Koi Ponty 10-12cm

1 230 Ft

Koi Ponty 10-12cm
A koi díszponty a pontyfélék családjának legméretesebb és legszínesebb tagja.
Tartása

Majdnem annyira könnyű koit tartani, mint aranyhalat, viszont sokkal látványosabb.Akár ridegtartásban is nevelhetjük: hűvösebb idők jöttekor sem jön zavarba, hibernálja magát és téli álmot alszik. A téli időszakon kívül 16-24 °C között érzi jól magát. Ekkor étvágya is jó, mely a testén élénk színekben tükröződik vissza. Igazi „konyhamalac”, mindent megeszik, mindegy mivel kínáljuk: rovarokkal, apróbb férgekkel és csigákkal, szívesen fogyaszt növényi táplálékot is. Persze azért sem haragszik, ha speciális, jó minőségű táppal kínáljuk.

Nyáron, az aktív időszakban minőségi táplálékot igényel, ami lehet friss vagy szárított, csak az a lényeg, hogy minden, számára fontos tápanyagot tartalmazzon, cserébe télen viszont egyáltalán nem kér enni. Mivel az étvágyával általában nincs gond, mi pedig szívesen etetjük, hiszen „olyan aranyos, amikor eszik”, ezért könnyen elhízik és vágósúlyba kerül. Megelőzésképp naponta csak egyszer etessük, lehetőleg ugyanabban az időpontban és a tó ugyanazon helyén.

A koi szívós jószág ugyan, de azért vannak extra kívánságai: luxuslakosztály és minőségi víz. Tulajdonképpen a megfelelő élettér kialakítása a koitartás egyetlen kényes pontja. A tisztántartást szűrőberendezéssel és kisebb szökőkúttal oldhatjuk meg. Az ideális környezet kialakításához az is szükséges, hogy ne tartsunk benne több halat, mint amennyit a tó mérete lehetővé tesz. Bonyolult matematikai képletek alkalmazásával a tudósok kiszámították, hogy kis koik esetében 2,5 centiméterenként 4,5 liter vízzel kell számolnunk. Tehát egy 12-15 centiméteres egyednek legalább 135 liter vízre és ezzel arányos territóriumra van szüksége.

Kis szökőkút beépítésével folyamatosan mozgásban tarthatjuk a vizet, ezzel növelhetjük annak oxigénellátását és elősegíthetjük öntisztulását. A biztonság kedvéért néha ellenőrizzük a víz ammónia- és nitráttartalmát is. A túl sok hal a nitrátszintet is növeli, úgyhogy már csak ezért sem jó, ha túlszaporodnak.

Természetben élő társaival ellentétben a díszállatként tartott hidegvízi hal változatos színű és hosszú életű lehet. Felnőve testhossza elérheti akár a 90 centimétert is. De nem csak a méretei bámulatra méltóak, hanem életkora is, mivel matuzsálemi kort (akár 60 évet) is megélhet. A koi mérete miatt nem nagyon alkalmas akváriumi tartásra, kiváló azonban száméra egy kerti tó .
 

FloraNova minőségi garanciaEllenőrzött termékek, megbízható forrás
GLS futárszolgálatGyors és biztonságos kézbesítés
Bankkártyás fizetésBiztonságos online fizetés

Elfogyott

Értesítést kérek, ha a termék raktáron van.

Cikkszám: 277-a68 Kategóriák: ,
Leírás

Koi Ponty 10-12cm
A koi díszponty a pontyfélék családjának legméretesebb és legszínesebb tagja.
Természetben élő társaival ellentétben a díszállatként tartott hidegvízi hal változatos színű és hosszú életű lehet. Felnőve testhossza elérheti akár a 90 centimétert is. De nem csak a méretei bámulatra méltóak, hanem életkora is, mivel matuzsálemi kort (akár 60 évet) is megélhet. A koi mérete miatt nem alkalmas akváriumi tartásra, kiváló azonban számára egy kerti tó.
Helyigénye kb 1m2/ egyed.
 

További információk
Tömeg 500.00 kg
Vélemények (0)
0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Szűrők törlése

Még nincsenek értékelések.

„Koi Ponty 10-12cm” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Szállítás és fizetés

Szállítás és fizetés

Minden tudnivaló a rendelésről, fizetésről és szállításról

Rendelés menete

Regisztrálj vagy jelentkezz be — regisztráció nélkül is vásárolhatsz.

Válaszd ki a termékeket, állítsd be a darabszámot, helyezd kosárba.

Ellenőrizd a kosár tartalmát. Módosíthatsz vagy törölhetsz tételeket.

Kattints a „Tovább a pénztárba" gombra.

Add meg a szállítási adatokat, válaszd ki a szállítási és fizetési módot.

Ellenőrizd, majd kattints a „Megrendelem" gombra.

Az automatikus visszaigazolás a megrendelés beérkezését jelzi. A szerződés a feldolgozást visszaigazoló második e-maillel jön létre.

Fizetési módok

Személyes átvétel

Készpénzben a telephelyünkön (Pécel), előre egyeztetett időpontban. Csak HUF.

Utánvét

Futárnak készpénzben az átvételkor. Díja: +600 Ft/rendelés.

Banki átutalás

A visszaigazoló e-mailben található számlára 3 napon belül. Jóváírás után szállítunk.

Online bankkártya

Biztonságos online fizetés a pénzügyi szolgáltató rendszerén keresztül.

Szállítási díjak

Szállítási mód / Súly Díj
Pécelen belül Ingyenes
GLS Csomagpont / Automata
5 kg-ig1 910 Ft
5,1 – 35 kg2 530 Ft
Házhozszállítás (GLS futár)
5 kg-ig2 455 Ft
5,1 – 10 kg2 695 Ft
10,1 – 15 kg2 898 Ft
15,1 – 20 kg3 225 Ft
20,1 – 30 kg3 760 Ft
30,1 – 40 kg5 840 Ft
40,1 – 50 kg8 100 Ft
50,1 – 60 kg9 570 Ft
60,1 – 80 kg11 435 Ft
80,1 – 100 kg16 080 Ft
Utánvét +600 Ft
Csomagolás 500 Ft
Összekészítés 500 Ft
Amennyiben hiba lép fel a termékeknél vagy áraknál, fenntartjuk a jogot a korrekcióra. Ilyen esetben tájékoztatunk, és megerősítheted a rendelést vagy elállhatsz tőle.

Fontos tudnivalók

Feldolgozás és teljesítés

Feldolgozás nyitvatartási időben. Munkaidőn kívüli rendelés a következő munkanapon kerül feldolgozásra. Teljesítési határidő: 5 munkanap.

Csomag átvétele

Kézbesítéskor a futár előtt vizsgáld meg a csomagot! Sérülés esetén kérj jegyzőkönyvet — sérült csomagot nem kötelező átvenni. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem fogadunk el.

Kézbesítés: munkanapokon 8–17 óra között.

Elállás és késedelem

Késedelem esetén póthatáridőt tűzhetsz. Ha a póthatáridőn belül sem teljesítünk, elállhatsz. Ha a termék nem elérhető, tájékoztatunk és visszatérítjük az összeget.

Adatbeviteli hibák javítása

A rendelés során bármikor visszaléphetsz. A kosárban módosíthatod a mennyiségeket vagy törölheted a tételeket a véglegesítés előtt.

Visszaigazolás és szerződés

Az automatikus visszaigazolás nem jelent szerződést. A szerződés a feldolgozást követő második e-maillel jön létre. Ha 48 órán belül nem érkezik visszaigazolás, mentesülsz az ajánlati kötöttség alól.